Semmi sem reménytelen. Egy hosszú út utáni éj-
szakai terasz. Éretlen szőlőfürtök. Út menti lopott
füge. Zajos utca, Pihenés nélküli délelőtt. Két kávé.

Régóta gyanítom, hogy fa vagyok. Erős kéreggel,
de az évgyűrűk között a szerelem nedve kering. Mi-
nél öregebb, annál délcegebb, büszkébb tartással.

Ha lehet, veled maradok. Hántsd le fakérgem, és
ölelj át. Szorosan. Abban a ruhában, kérlek, amiben
megismertelek. Épp időben még. Egy fényképről.

Sötétkék bögréből iszom a tengert. Kávénak hívom.
Mire megjössz, elkészülök. Ahogy a szemközti föld-
nyelv kopár domborzata. Kövek és fák és sziklák és.

A kabócák a píneákat szeretik, ahogy én is. Vagy
inkább törpe kócsagként maradok a sekély, iszapos
sós vízben. Keresek valamit. Mint mindig. Ha lehet.