| Fejük körül forog a fényes ünnep. |
| Beleolvadnak és elkülönülnek. |
| Még kortalanok mind a ketten. |
| Nem is tudják, hogy milyen gyönyörűek |
| abban a szinte észrevehetetlen, |
| megnyíló-összezáruló közegben. |
|
| Benépesül megint az elhagyott part. |
|
| A szöszökkel s ezüsttel csillogó nyár- |
| ligetek, füzek közt futó folyónál |
| külön-külön s egymásban is ragyognak. |
|
| Villámok kékes koronája lángol |
| hajuk július végi viharából. |
|
| Tökéletes a célszerű vázra |
| a már bevégzett s még kezdeti formák |
| ráépülése, alkalmazkodása, |
| ahogy a félig rejtett célú tervek |
| szerint behorpadnak, kitelnek, |
|
| De azért mégis az a legszebb, |
| hogy ebben a tündökletes, hibátlan, |
| olyannyira nekik való világban |
| úgy fürdenek, merülnek el gyanútlan, |
| úgy lélegeznek, töltekeznek, |
| együgyű bizodalommal magukban – |
| Egyetlen ízük sem játszotta el még |
| az adakozó könnyű kedvű isten |
| rövid határidőre nyert kegyelmét. |
|
|
