(...Szelídre szűri a nyár sugárát
ez a délután
s langy fényfüggönnyel a házak vállát
bevonja puhán...)
- - - - - - - - - - - - -
ez a délután
s langy fényfüggönnyel a házak vállát
bevonja puhán...)
- - - - - - - - - - - - -
Ilyenkor, látod-e, húnyt lelkemre
csókot nyom a nap,
és menni (gondolom) oly jó lenne,
amerre a nap
csak menni (gondolom), egyre menni,
napot nap után,
vonatra ugrani, nem pihenni,
szálló nap után
suhanni, zöldszinü tenger lombok
közt fulladozó
faluig szállani, minden gondot
elhullatozó
lélekkel, túl a Dunára, messze,
szálló nap után,
lombos faluig, hol lombba veszve
nyíl egy kapu tán
elénk s azon át bejutunk egy házba
hűs pitvaron át,
s ott lelne a lelkünk elkáprázva
új túl-a-Dunát,
új túl-a-világot, új világot,
fehér falu sok
mély, régi pamlagu hűs szobákat,
hol védve susog
a függöny; így susog: "Én az ablak
"hű őre vagyok
"és kitekinteni sohase hagylak,
"pillét se hagyok
"ideszállni a külső zajból hozzád,
"mert vám vagyok én,
"s e csöpp szoba messze csöndes ország
"a vágy fenekén:
"majd okosan itten megbú lelked
"(szökött katona)
"és e szoba lesz majd szőnyeg-kerted,
"párnák vadona.
"Künn zúghat azóta az őrült bóra,
"hányódhat a tó:
"itt nézd, a hűs falon őr az óra,
"áll a mutató,
"a percek ostoba gillotinja,
"s a perc fenekén,
"hova nem hat a század szörnyű kínja,
"elrejtelek én,
"én, függönnyös angyal, szárnyaimmal:
"ó, jer, te szegény,
"jere fájó fejjel, fáradt ínnal,
"védőd leszek én,
"s szelídre szűrve az ég sugárát
"(jere, szenvedő!)
"oly hűn megőrzöm a lelked álmát,
"mint egy szemfedő!"
